Párizsban megszületett Voltaire francia író és filozófus, a francia felvilágosodás korának kiemelkedő alakja.
319 éve
François-Marie Arouet (Voltaire)
Voltaire éles eszéről,
filozófiai témájú írásairól és a
polgári szabadságjogok védelméről vált világszerte ismertté. A
cenzúra
megszegőinek szigorú büntetésével dacolva a társadalmi reformok nyílt
támogatója volt Franciaországban. Szatirikus szerzőként műveiben gyakran
kritizálta korának dogmatikus egyházát és más intézményeit és ezért
többször büntették.
Voltaire
Párizsban született François-Marie Arouet néven. Apja
közjegyző volt, középosztálybeli családból származott, Voltaire ennek ellenére később néha
nemesi származásúnak írta le magát. Anyja meghalt, amikor ő hét éves volt. Tíz évesen a
jezsuiták párizsi kollégiumába került és ott tanult egészen
1711-ig. Noha gúnyolta az ott kapott
oktatást, tekintélyes
tudását ez alapozta meg és olthatatlan rajongása a
színház iránt is valószínűleg ekkor gyúlt lángra.
Voltaire
XIV. Lajos halálakor tért vissza Párizsba. Ismét bekerült a felső körökbe, majd ismerősei előtt bemutatták
Oidipusz című első
színdarabját. A maine-i főhercegnő kérésére a gyűlölt orléans-i régensről,
II. Fülöpről írt egy
szatírát, majd egy ügynök csábításának engedve elismerte tettét, ezért
1717.
május 16-án a
Bastille-ba zárták. Itt újraírta az
Oidipuszt, belefogott a
Henriászba (Henriade) és eldöntötte, hogy megváltoztatja a nevét.
1725 végén
Voltaire-t megsértette egy Chevalier de Rohan nevű fiatal nemes, akinek ő
jól ismert éles nyelvével válaszolt. Válaszul Rohan néhány emberével
megbotoztatta. Voltaire párbajra akarta hívni a fiatal nemest, de Rohan
családjának lehetőségében állt máshogy megoldani a problémát. A párbaj
reggelén Voltaire-t letartóztatták és újra a Bastille-ba került. A
bebörtönzés helyett azonban ezúttal választhatta a száműzetést, így
Angliába
menekült. Az összetűzés kitörölhetetlen nyomokat hagyott Voltaire-ben,
és attól a naptól kezdve a bírósági reform hű elkötelezettjévé vált.
Voltaire három év száműzetés után
1729-ben
visszatért Franciaországba és folytatta irodalmi pályafutását. Ekkor
jelentette meg a francia hőseposzt, a vallásháborúknak véget vető
IV. Henrik cselekedeteit megéneklő
Henriászt, a
Brutus című színdarabot és két tragédiát
Zaire és
Eriphile címmel.
1731-ben készült történelmi munkája, a
XII. Károly története, melyben elítéli a háborút.
Cirey biztonságos és kényelmes menedéket nyújtott Voltaire számára az
irodalmi foglalatosság összes lehetőségével. Első irodalmi munkái,
amelyek itt születtek, a
Discours en vers sur l'Homme, Aizire színjátéka és a
L'Enfant prodigue volt (
1736).
Voltaire
1751-ben elfogadta
II. Frigyes porosz király
meghívását és Berlinbe költözött. A király eleinte úgy viselkedett
vele, mint egy vendéggel. Marasztalta, húszezer frankot adott neki egy
évre, valamint további négyezret az unokahúgának Madame Jenisnek,
amennyiben odaköltözik és vezeti a háztartást a nagybátyjának. Voltaire
ragaszkodott saját királya beleegyezéséhez, amit késedelem nélkül
megkapott, de a franciák hazaárulóként tekintettek rá, és nem tartott
sokáig, hogy keserűen megbánja hűtlenségét, noha
poroszországi
tartózkodása majdnem három évig tartott. Elképzelhetetlen volt, hogy
Voltaire és Frigyes sokáig együtt maradjon. Voltaire nem volt elég
szerény és alázatos, mint Frigyes többi kiemelkedő költője, nem volt
elég modoros úriember ahhoz, hogy méltósággal és megfontoltan üljön a
helyén, ellenben folyamatosan féltékeny volt neves kortársaira, mint
Pierre Louis Moreau de Maupertuis, valamint a fiatalabbakra és
tapasztalatlanabbakra is, mint Baculard D'Arnaud. Nyugtalan volt és
bohém, de ezalatt sikerült befejeznie a
XIV. Lajos századát és kidolgozta a
Filozófiai ábécé alapjait.
Frankfurtból előbb Mainzba, Mannheimbe, Strasbourgba, majd Colmarba
vitte útja. Colmarban nem volt biztonságban, különösen miután
1754 januárjában egy korábban írt műve, a
Tanulmány az erkölcsökről
kalózkiadása megjelent. Annak esélye pedig, hogy Franciaországban való
letelepedésre kapjon engedélyt, végképp lecsökkent. Franciaországból
való kirekesztése ugyanakkor főként metaforikus volt, ez valójában csak
Párizsból és környékéről való kizárását jelentette. A nyáron
Plombièresbe utazott, majd a tél kezdetén Lyonba tett látogatást, végül
december közepén
Genfbe érkezett.
1758 végén talált rá
Ferneyre, a Genftől négy mérföldre található birtokra, amelynek egy része akkoriban
Franciaországban, egy része
Svájcban, egy része pedig
Németországban
terült el, így bármelyik hatóság zaklatta, átsétálhatott birtoka másik
országhoz tartozó részébe. Ferneyben vidéki úriember vált belőle, modern
módon gazdálkodott, úgy ismerték
Európában,
mint „a ferney-i földesúr”. Ünnepségeket, színielőadásokat rendezett,
főúri módon fogadta az ide sereglő arisztokraták, uralkodók, írók,
művészek, filozófusok és más hírességek hódolatát. Irodalmi tevékenysége
burjánzott, legtöbb idejét munkájának és szerteágazó levelezésének
szentelte, aminek során újraéledt kapcsolata Frigyessel is.
Voltaire a francia
burzsoáziát kicsinek és erőtlennek, az
arisztokráciát élősködőnek és korruptnak, a közembereket érdektelennek és
babonásnak, az
egyházat a
tized bevezetése óta a királysággal szemben csak egyensúlyozásra képes merev erőnek látta.
Ferney városát (
Franciaország), ahol élete utolsó 20 évét töltötte, ma Ferney-Voltaire-nek hívják, egykori kastélyában
múzeum működik. Könyvtára épen és sértetlenül megtekinthető az Orosz Nemzeti Könyvtárban,
Szentpéterváron.
Kommentáld!