145 éve

Gioacchino Antonio Rossini (Pesaro, 1792. február 29. – Párizs, 1868. november 13.) olasz zeneszerző. A bolognai zenei líceumban tanult gordonkázni, később zongorázni. Csupán 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (A házassági kötelezvény). Hírnevet az 1813-ban komponált művével, a Tankréddal szerzett magának, ezek után sikeresen meghódította a milánói, római és nápolyi operaházakat is. Életének második felében Párizsban telepedett le, ahol a Théâtre Italien igazgatójaként az olasz opera népszerűsítésével foglalkozott valamint a fiatal zeneszerzők (mint Vincenzo Bellini) támogatásával.

A bécsi klasszicizmus nagy híve volt, Mozart és Haydn hatása erősen érződik operáin. Művészi pályafutását könnyed, nápolyi stílusú vígoperákkal kezdte, és fokozatosan jutott el a francia nagyoperáig, ebben a műfajban munkássága a Tell Vilmosban teljesedik ki. Operái közül A sevillai borbély és a Hamupipőke a legismertebb. A mintegy 40 opera mellett számos egyházi és kamaraművet is írt. Korának legbefolyásosabb zeneszerzői közé tartozott, a bel canto úttörőjeként tartják számon. Szülővárosa után gyakran illetik a pesarói hattyú fantázianévvel.

Rossini 1792. február 29-én született egy kis adriai kikötővárosban, Pesaróban. Apja, Giuseppe Rossini Lugóból származott és meglehetősen büszke volt származására, mivel egyik őse a ferrarai herceg udvarában nagykövetként tevékenykedett. A család címerének főalakja egy rózsán ülő csalogány volt. Giuseppe Rossini 31 évesen, 1790-ben költözött Pesaróba, ahol egyszerre volt városi trombitás és a helybéli színház kürtművésze. Megnyerő modora és jókedve miatt mindenki Vivazzának szólította. Pesaróban ismerkedett meg feleségével, Anna Guidarinivel, a helybéli pékmester lányával. Anna varrónőként kereste kenyerét, és sokan a város legcsinosabb és legvidámabb lányának tartották

A Rossini-család 1804-ben Bolognába költözött, ahol az ifjú Gioacchinót beíratták a híres Accademia dei Concordiba, amely a klasszikus zene, elsősorban Haydn zenéjének művelését tekintette elsődleges feladatának. Mestere Angelo Tesei volt, aki hegedűre oktatta. Ezenkívül tanult énekelni és zongorázni is, és csakhamar elérte, hogy mindkét képességéből gyakorlati hasznot is húzzon. Tizennégy évesen már a környékbeli színházakban segédkezett karvezetőként és recitativók kísérőjeként. A fellépéseiből származó tiszteletdíjat mindig átadta anyjának, aki ekkorra visszavonult az énekléstől, mert hangja megromlott. Nagy sikereket ért el énekesként is: rendszeresen énekelt templomokban és a bolognai színházban is. Különleges tehetségének köszönhetően tizennégy éves és négy hónapos korában az Accademia dei Filarmonici tagja lett, sőt, a szokásos felvételi díjat sem kellett befizetnie. Rossini ekkorra belátta, hogy ha meg akarja alapozni jövőjét, tovább kell tanulnia.

A bolognai zeneakadémia bejárata

Rossini volt a legnépszerűbb zeneszerző Párizsban, diadalai a legádázabb ellenzőit is elhallgattatták. A következő hónapokban kihasználta befolyását a francia királyi udvarnál, hogy az állam támogassa a Conservatoire-hangversenyeket, amiket a karmester Hanebeckkel közösen hozott létre. Mivel ilyen jellegű tevékenységei hátráltatták a komponálásban, 1828 tavaszán elvonult egy Párizs melletti vidéki házba, hogy ott dolgozzon következő operáján, amelynek librettóját Eugéne Scribe írta Schiller: Tell Vilmos című színműve alapján. A zenét öt vagy hat hónap alatt írta meg úgy, hogy 1828 őszén már párizsi lakásán dolgozott a darab hangszerelésén. Egész Párizs izgatottan várta az operát: első olyan művét, amelyet kizárólag a francia közönségnek szánt.

Rossini egészségi állapota 1867 novemberében újra megingott: krónikus légcsőhurut gyötörte. Orvosai teljes nyugalmat rendeltek neki, és megtiltották, hogy felépüléséig beszéljen, nehogy megsértse légcsövét. Hamar felépült ugyan, de a légcsőhurut 1868 őszén visszatért, mégpedig olyan súlyos formában, hogy az orvosok nem engedhették el Passyból. Rövid időn belül a végbelében keletkezett tályog miatt már az ágyából sem tudott felkelni. A doktorok gyengesége és szívműködési zavarai miatt félve ugyan, de november 3-án megműtötték. Hamarosan vérmérgezést kapott.

Attól kezdve, hogy Párizsban elterjedt Rossini súlyos betegségének a híre, több százan mentek Passyba, hogy bejegyezzék nevüket a vendégkönyvbe. A Párizsban tartózkodó pápai nuncius is meglátogatta, és feladta neki az utolsó kenetet.1868. november 13-án, pénteken halt meg, este tizenegy órakor.