Született, Történelem, Zene, Magyar

Kölcsei Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.

A Debreceni Református Kollégiumban 14 évig, 1809-ig tanult és a szentírás magyarázatán kívül minden előadott tanulmányt végighallgatott. Kölcsey nagy kedvvel tanulta Cornelius Nepost; a labdázás helyett abban állt a játéka, hogy a debreceni homokban egy barátjával együtt Athént ábrázolta, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állítgatott és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ez időben ismerkedett meg Haller Hármas Istoriájával is. 1813-ban a költészeti osztályba jutva, a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessnerét, Vergilius és Theokritosz pásztori költeményeit eredetiben olvasta. Már ekkor kezdte a magányt keresni, mintha el kivánná rejteni a természet mostohaságát, mely őt a himlő által jobb szemétől megfosztotta; s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste és találta meg. Ritka tehetségei szembetűnőleg csak tizenhat éves korában jelentkeztek, midőn élénk buzgósággal enciklopédiai stúdiumokat tett és társaival, akik között volt a később ismeretessé lett Kállay Ferenc is, együtt tanult, olvasott és eszméket cserélt. Az idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el és minden szeretetét a XIV. Lajos korabeli írók nyerték meg; a németnek megtanulására leginkább Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock munkái bírták, melyeket előbb fordításból ismert; görögül olvasta ugyan Cebest és Anakreónt, de nagyobb előmenetelt nem tett; azonban Kazinczy sürgetésére kiváló gondot kezdett reá fordítani és amikor Pindaroszhoz a Heyne-féle kiadást meghozatta, filológiai szemköre is nagyban tágult. 16 éves kora óta irogatott verseket is, de első dolgozatait megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek a Kresznericcsel való vitájában fontos adatokkal szolgált. 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása és a későbbi barátság rendkívül serkentőleg és művelőleg hatott reá. Ez időtől fogva Kazinczy oktatója és vezérlője lett az ifjúnak, aki szintén egyedüli védője, tisztelője volt az újító Kazinczynak Debrecenben, akit már az Árkádia-perben is védelmezett. Történetet Kölcsey Magyar Mihálytól, bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatott. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt és némely tárgyat ki is dolgozott; így Verbőczy életét, egy értekezést a poézisról (1808 dec.) és jegyzeteket az ión iskoláról, sat. Szorgalmasan használta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adhattak ki, maga is gyűjtött magyar munkákat, különösen Veszprémi és Sinai könyveinek árverése alkalmával.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Két napra rá, augusztus 25-én temették tanítással.

A Magyar Tudományos Akadémiában báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet.