1934 éve

79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompejit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el.

Ezen a napon rossz ómenként pont Vulcanalia volt, Vulcanus ünnepe. A kitörésről ifjabb Plinius (akinek nagybátyja, idősebb Plinius a misenumi flotta parancsnoka volt, a kitörés pillanatában és aki a mentési munkálatok során vesztette életét) részletesen beszámolt Tacitus római történetíróhoz írt levelében, így ez a legjobban dokumentált kitörés az ókorból.

A rómaiak tudták ugyan, hogy a Vezúv szunnyadó vulkán, de kialudtnak vélték. Mint ahogyan az Plinius leveléből is kitűnik, Misenum lakosai látták ugyan a kitörés során feltörő felhőt, de nem tudták beazonosítani, melyik hegyből származik. Ez is azt mutatja, hogy a Vezúv nem ártalmas vulkánként élt a köztudatban.

A 2. században élt Cassius Dio is leírja utólagos beszámolók nyomán a kitörés történetét, s noha írásába bevisz némi fantasztikumot is, mégis leírása valószerűnek mondható. Innen tudjuk, hogy a kitörés idején Pompeji lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől. A befelé lejtősen épített római tetők tölcsérként ömlesztették a lapillit a házak udvarába. A hatalmas súlytól terhelt tetőzet hamar beomlott, ha addig egyáltalán ellenállt a gyakori földrengéseknek. Az utcákat magas lapilli- és hamuréteg borította, amely lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását, így aki pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott. A lapilli- és hamuréteg szintje néhány ház falán látható, és elég forró volt ahhoz, hogy megolvassza a falfestményeket védő viaszréteget. A lakosság nagy része a Vezúvval ellentétes irányba, a Sarno folyó felé menekült, ahol utolérte őket a vég (számos csontvázat és jelentős értéket találtak az itt elvégzett ásatások során).

Pompeji végzetét, Herculaneummal ellentétben nem a láva okozta, hanem a vulkánból szórt hamu és lapilli, amelyek vastag rétegben rakódtak le a városban, teljesen betemetve azt.

Az első leletekre 1592-ben bukkant rá Domenico Fontana, nápolyi mérnök, aki a Sarno-folyó csatornázási munkálatait vezette. Ekkor kerültek a felszínre az első márványtáblák, érmék, amelyek iránt akkoriban nem volt nagy tudományos érdeklődés. A területet, amelyet a 79-es kitörés után gyéren laktak, a helybéliek La Cività (azaz A város) név alatt emlegették.

Mostanra a város közel kétharmadát már kiásták. Az intenzív, nagy felületű feltárásokat leállították, a régészek inkább rekonstruálják és dokumentálják a már feltárt épületeket. A legértékesebb leleteket a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban, illetve a helyszínen kialakított bemutatóhelyen őrzik.

                                        1989.

               1968.

                                           2003.