Erdélyben Bethlen Gábor fejedelem másodszor indult seregével II. Ferdinánd ellen.
390 éve
Bethlen Gábor (
Marosillye,
1580.
november 15. –
Gyulafehérvár,
1629.
november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629),
I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a
17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta
Báthory Zsigmondot,
Székely Mózest,
Bocskai Istvánt és
Báthory Gábort,
majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni,
szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt
megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális
élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában „Erdély
aranykora” néven ismerik.
Bethlen Gábor őseinek, a Neczpáli családnak
Békés és
Zaránd vármegyében voltak birtokai. A
Bethlen család előnevét adó
Temes vármegyei Iktárt
valószínűleg a 14. században szerezték. Bethlen Gábor azonos nevű
nagyapja a mohácsi ütközetben hatszáz lándzsás vitézt vezetett, a
csatavesztés utáni
belviszályban Szapolyai Jánost támogatta
Ferdinánd ellenében. Apja,
Bethlen Farkas eleinte Ferdinánd híveként a török elleni harcokban szerzett hírnevet, majd
János Zsigmond hívására Erdélybe települt, ahol országos főkapitány lett. Az 1575-ös
kerelőszentpáli csatában Báthory István
oldalán vett részt; itt tanúsított érdemeiért 1576-ban nyerte a
marosillyei uradalmat. Bethlen Gábor anyja, Lázár Druzsina
gyergyószárhegyi székely lófő családból származott. Bethlen Farkas és
Lázár Druzsina gyermekei közül Gáboron kívül csak az 1584-ben született
István, a későbbi fejedelem, érte meg a felnőttkort.
Tizenhárom éves korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje
Báthory Zsigmondtól.
Bocskai István és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök elleni
havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig
Temesvár sikertelenül végződött ostromában. 1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báhory Zsigmond Prágába utazott
Rudolf császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal. Harcolt
Mihály vajda ellen
Sellenberknél (1599. október 18),
Miriszlónál (1600. szeptember 18.) és
Goroszlónál
(1601. augusztus 3.), ez utóbbi csatában már ötvenfős lovascsapatot
vezetett. 1599-ben visszakapta apai örökségét, 1600-ban pedig
megosztozott öccsével a családi birtokokon. Marosillyét megtartotta, a
magyarországi, székelyföldi és szászföldi jószágokat átengedte öccsének,
akit ezen felül 1000 arannyal is kárpótolt.
Noha a
tizenöt éves háborúban még a török ellen harcolt; utóbb arra a felismerésre jutott, hogy a két nagyhatalom – a
Habsburg Birodalom és az
Oszmán Birodalom
– között Erdély számára előbbi a veszélyesebb: míg a bécsi uralom
Erdély önálló állami létét veszélyeztette és nem volt képes megvédeni a
külső támadásoktól, a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe. Arra
törekedett, hogy olyan személy legyen Erdély fejedelme, aki képes és
hajlandó fegyveresen szembefordulni a Habsburgokkal, ezért
Nándorfehérvárról levelet írt
Bocskai Istvánnak,
felszólítva őt a fejedelemség és a török segítség elfogadására, illetve
a felkelés megindítására: „…hazájának, nemzetének veszedelmét látván
elközelíteni, serkenjen fel és kösse fel az harangot.” 1604 őszén, a
Bocskai-vezette szabadságharc megindulása után Bethlen Gábornak fontos
szerepe volt abban, hogy a
porta
jóváhagyta Bocskai fejedelemé választását. Bocskai fejedelemmé
választását nemcsak diplomáciai, hanem hadi eszközökkel is
előmozdította: 1605-ben a bujdosók csapatával a Maros völgyében
támogatta a Medgyes felé tartó hadvezért. Bocskai uralkodása alatt is
külföldi hadjáratot is vezetett a fejedelem megbízásából:
Ieremia Movilă moldvai fejedelem segítségére kellett mennie hatezer főnyi lovassal.
Bocskai halála után Bethlen
Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője lett. Az Erdélyt Bocskai kormányzójaként átmenetileg irányító
Rákóczi Zsigmondot
nem tartotta alkalmasnak a fejedelemségre az ország nem-ismerése miatt,
Báthory támogatásával pedig – másokkal együtt – azt remélte, hogy a
tekintélyes
Báthory családból
származó tehetséges ifjú fejedelem híres elődeihez méltó uralkodóvá
válik. Ugyanakkor Bethlen saját befolyását is érvényesíteni akarta, és
saját anyagi érdekeit sem vesztette szem elől. Rákóczi uralkodása idején
Bethlen távozott Erdélyből, és
Ecseden
Báthory Gábor szolgálatába állt, a fejedelem lemondása után pedig ismét
Báthory Gábor megválasztását segítette. 1608-ban Erdélybe utazott, és
sikerült is
Petki János kancellárt és a rendek nagyobb részét Báthory pártjára állítania, Báthory megválasztása és beiktatása után pedig a
porta jóváhagyását és az ország három évi adójának elengedését is megszerezte neki.
A következő egy évben Bethlen Gábor saját fejedelemmé választását
készítette elő. Először sorra látogatta a hódoltsági török pasákat
(Temesvár, Kanizsa, Buda, Nándorfehérvár), mivel tudta, hogy a Porta
döntéseit a területileg illetékes vezetők befolyásolják.
Thurzó György
nádornak levelet írt, amelyben elmagyarázta indítékait, és kérte
támogatását. 1613 februárjában Drinápolyba érkezett, ahol pártfogói
kieszközöltek számára egy kihallgatást a
szultánnál. A szultánt Bethlen irányába hangolta egyrészt az a hír, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött
II. Mátyással,
másrészt az Erdélyből folyamatosan érkező panaszok, de sokat nyomott a
latban török támogatóinak a befolyása is. 1613 áprilisának végén a
fővezér a dívánban Bethlent Erdély fejedelmének nevezte, és május 1-jén
Bethlen megkapta az írásbeli döntést is. Szkender pasa, Magyar Ogli Ali
szilisztrai pasa, Sahin Giráj tatár kán, valamint a moldvai és
havasalföldi fejedelmek utasítást kaptak, hogy Bethlent kísérjék el
Erdélybe.
1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthory Gábort, és
október 23-án Bethlen Gábort választotta fejedelemmé.
Bethlen célja kezdettől fogva a
Magyar Királyság egységének helyreállítása volt. A
harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a
Habsburgok ellen.
1619-ben, szövetkezve a cseh
protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi
Magyarországot, s csapatai már
Bécs alatt voltak, amikor Homonnai György
Lengyelországból betörve, hátba támadta, mire kénytelen volt visszavonulni. A
besztercebányai országgyűlés
1620.
augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni.
1622.
január 6-án a
nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-
tiszai vármegyét és
Oppeln-Ratibor
sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával,
1624-ben újabb eredményt nem ért el,
1624.
május 8-án
a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett
a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott
II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves
Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége
1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.
Miután az ország békés egyesítése ezzel meghiúsult, széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni a
nyugat-európai országok és a
kelet-európai népek között. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására
1626.
március 1-jén feleségül vette
György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát,
Brandenburgi Katalint, és
1626-ban
belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az
évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról
Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett
kötnie a
pozsonyi békeszerződést,
amely lényegében a korábbi békekötéseket erősítette meg. További
terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel
korona megszerzésére irányultak,
1629.
november 15-én bekövetkezett halála akadályozta meg.
Kommentáld!